2010. január 17., vasárnap

Békesség kötelékével (Bihari Napló)

Békesség kötelékével

Bihari Napló / Erdon.ro
Pap István
7.01.2010

Nagyvárad – Székfoglaló beszédében egyházi biztosítási rendszer és kórház létrehozását hirdette meg Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) szombaton beiktatott püspöke.


Fotó: Harangszó


A Nagyvárad-újvárosi református templomban megrendezett püspökbeiktatási ünnepi rendezvényt Kovács Zoltán, a KREK főgondnoka nyitotta meg. A beiktatáson megjelent lelkészeknek, egyházi és közéleti személyiségeknek, híveknek elmondta, hogy a mai világban minden egyháztest küszködik, de a Királyhágómelléki Református Egyházkerület híd próbál lenni az egyházkerületek között. Igét hirdetett Tőkés László leköszönt püspök, aki Mózes 4. könyvéből vett idézetből kiindulva jelezte, hogy a mai kor embere is a pusztai vándorlás időszakában van. „Trianon óta nem tudjuk, hogy hányan vagyunk, kikre számíthatunk, és úgy, ahogy Izraelnek, nekünk is össze kell szednünk magunkat, ha túl akarjuk élni a megpróbáltatásokat. Ma már családi, társadalmi, lelki életünkben, és nem csak országunkban vagyunk csonkák, ezért küzdőkre van szükségünk ebben a sokszorosan válságos korban, mert a válságából a cselekvő és harcra kész elszánás segít ki minket” – hirdette.

Tanácsok útravalóul

A prédikáció és a közgyűlési határozat felolvasása után Csűry István letette a hivatali esküt. Ezt követően dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott beiktató beszédet, három tanácsot fogalmazva meg most beiktatott püspöktársának. „Tudd mi a fontos, és mi a mellékes”, szólt az első tanács; „kitartással tedd meg az előtted álló utat, mert ezen az úton meg lehet fáradni, de te sose feledd, hogy az Isten ügyét szolgálod” – szólt a második üzenet, míg utolsó tanácsa ez volt: olykor meg kell állni, és Istenre kell tekinteni, mert a nagy rohanásban éppen a Krisztussal való kapcsolat maradhat el.

Kórház és biztosító

E beszéd után Csűry István a királyhágómelléki esperesek áldását fogadta, majd elmondta székfoglaló beszédét, melynek alapgondolata az volt, hogy a református egyháznak gyógyító egyháznak kell lennie. Ennek jegyében fontos intézmények létrehozására tett javaslatot székfoglaló beszédében, saját biztosítási rendszer és partiumi református kórház megalapítását hirdette meg. Ebben a vállalásban a beiktatott püspök számít a református egyházra, az Európai Unióra, a román, illetve a magyar kormányra, a Segítő Jobb Alapítványra, helyi és országos elöljáróink, illetve a diaszpórában élő magyarok támogatására. Csűry István végül jeligét is választott magának püspöki szolgálatához, mely így szólt: „Békesség kötelékével”.

„Légy áldás a tieid számára”

Csűry István székfoglaló beszéde után először dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Generális Konvent elnöke szólt a püspökhöz és az egybegyűltekhez. Emlékeztetett arra, hogy egy északi szomszéd ország politikusa azt találta nyilatkozni, hogy nincs több Duna-hídra szükség, „de mi az elmúlt húsz év során megtapasztaltuk, hogy egyre több híd, út köt össze minket, és ezekre egyre nagyobb szükség van.” Majd Ravasz László püspök gondolatával fordult Csűry Istvánhoz, mondván, hogy ne problémákat akarjon megoldani, hanem bilincseket, mert ugyan a problémák iránt érzékenynek kell lenni, de vezetőként bilincseket kell megoldani. Dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke a bibliai hetes szám tökéletességéből kiindulva fehívta a figyelmet arra, hogy a Mi Atyánk imádság hét kérése, a szentlélek hét ajándéka is ennek a számnak a tökéletességét fejezi ki. E számnak sajátos jelentőséget az ad ez alkalommal, hogy a kilencven éve megalakult Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek most avatják a hetedik püspökét, aki Isten felé hét kéréssel fordulva, és a Szentlélek hét ajándékával megajándékozva híven szolgálhatja az Urat és a rábízott református közösséget.

„Isten mesterműve”

Adorjáni Dezső, a Romániai Magyar Evangélikus-Lutheránus Zsinatpresbiteri Egyház püspöke hangsúlyozta, hogy az áldás forrása mindig Isten, és ez az áldás továbbadásra vár, majd Csűry Istvánhoz fordulva elmondta: „kívánom, hogy te magad is áldás legyél a tieid számára.” Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke azt kívánta frissen beiktatott kollégájának, hogy szeretettel, Istenbe vetett hittel végezze szolgálatát, és ez a szolgálat vigyen mindannyiunkat közelebb Istenhez. Felix Koppelman, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke először Tőkés Lászlónak köszönte meg azt a töretlen együttműködési készséget, amelyet az elmúlt húsz év során tanúsított. Kijelentette: Tőkés László legnemesebb vonása Istenbe vetett hite. „Az ember Isten teremtménye, márpedig Istennek tökéletes, és nem középszerű művekre van szüksége. Tőkés László az Isten egyik mesterműve” – mondta Koppelman, aki ezt követően Csűry Istvánhoz szólva elmondta, hogy nem lesz könnyű missziója Tőkés László örökébe lépni, de hittel és Isten segítségével sikerül majd jó vezetőjévé válnia népének.

Lelkészek pásztora

Dr. Codorean Ioan tanácsos, a Nagyváradi, Bihari és Szilágysági Ortodox Egyházkerület képviseletében kijelentette: „Isten gyűjtött ma egybe minket testvéri és hitbéli szeretetben, és amikor a keresztényi egység megvalósul, az nagy öröm az Isten számára”. A tanácsos Sofronie püspök nevében egészséget és hitet kívánt Csűry Istvánnak Isten munkájának beteljesítéséhez. Virgil Bercea, a Nagyváradi Görög Katolikus Egyházkerület püspöke annak a kívánságának adott hangot, hogy együtt készítsék elő Isten útjait. „Nem mi vagyunk azok, akik hitet adnak, de mi mutatjuk meg azt az utat, amelyen haladva az emberek elfogadják a hitet” – fogalmazott Bercea. Kovács Gyula, a Nagyváradi Baptista Szövetség elnöke azt kívánta Csűry Istvánnak, hogy őrizze meg az Úrral való közösséget, őrizze Isten Igéjét, azaz a Bibliát a maga szentségében és tisztaságában, továbbá őrizze meg a gyülekezetet, az egyházat. Ries Nieuwkoop, a Holland Református Egyházak Zsinatának elnöke a holland egyház áldását hozta el Csűry Isvánnak. Figyelmeztetett: az egyházban nem szokás azt mondani, hogy valakinek az utódai vagyunk, de Csűry Istvánnak kétségtelenül nem lesz könnyű dolga elődje helyét elfoglalni, de ha a maradj hűséges önmagadhoz elvet követi, akkor minden bizonnyal megállja helyét az egyház élén. Végezetül azt kívánta Csűry Istvánnak, hogy legyen a lelkipásztorok lelkipásztora, hogy ők feltétel nélkül bízhassanak benne.

Őrállóként az egyház élén

Hazai és magyarországi közéleti szereplők is köszöntötték Csűry Istvánt. Ebben a sorban először Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének a levelét olvasta fel Kovács Zoltán főgondnok. A volt miniszterelnök szerint Csűry István számára nem ismeretlen az a feladat, amit most magára vállal, majd az a gondolat fejeződött ki, hogy ez az év az újrakezdés reményével indul Magyarországon. Az újrakezdéshez azonban a lehető legjobb politikai döntésekre van szükség, e döntésekhez pedig lelki megalapozás kell. Ezt a megalapozást az egyházak adhatják meg a közéleti szereplőknek. A levél végén Orbán Viktor abban a reményben köszöntötte Csűry Istvánt, hogy „lépésről lépésre eljutunk majd céljaink megvalósulásához”. Barabás János, Magyarország kolozsvári első konzulja beszédében arra figyelmeztetett, hogy identitásvesztés megtörténhet úgy is, hogy az ember nem vándorol el szülőföldjéről. Ez ott következhet be, ahol a létszámában apadó magyarságban még szándékos beavatkozás is történik. Éppen ezért nagy szükség van az egyházi támogatásra a továbbiakban is. Nagy Mihály, a Román Vallásügyi Államtitkárság tanácsosa az egyházakért is felelős államtitkárság nevében, míg Hörcsik Richárd magyarországi országgyűlési képviselő a Fidesz nevében köszöntötte a beiktatott püspököt. Hörcsik kifejezte reményét aziránt, hogy az idén újraindul az az együttműködés a református egyház és a magyar kormány között, mely 2002-ben véleménye szerint megszakadt.

Veszélyben a család

Gavrilă Ghilea, Bihar megye prefektusa a tolerancia fontosságát hangsúlyozta köszöntésében, kiemelve, hogy a román és a magyar történelem nem egy akadály, hanem a jövőbe vezető híd a két nép együttélésében, és e közös jövő építésében az egyházaknak lényeges szerep jut. Radu Ţîrle, a Bihar Megyei Tanács elnöke temperamentumos beszédében elmondta, hogy szerencsére ma már nem üldözik az egyházat úgy, mint 1989 előtt, de ma is komoly kihívások előtt áll, melynek fő feladata az, hogy Istenre, továbbá, hogy az emberekre figyeljen. Aláhúzta, hogy az egyház feladata a családra odafigyelni, mert olyan világban élünk, mely alapjaiban fenyegeti e „szent intézményt”. A tanácselnök az erőszakot, az agressziót, a homoszexualitást jelölte meg a családra leselkedő fő veszélyforrásokként. Gheorghe Carp, Nagyvárad alpolgármestere magyarul elmondott köszöntőbeszédében kijelentette: büszke arra, hogy váradi, büszke arra, hogy négy egyház püspökségének ad helyet a város, majd Isten áldását kérte Nagyváradra. Cseke Attila egészségügyi miniszter Márai Sándor Füveskönyvéből idézve a munkához szükséges isteni erényt, türelmet kívánt Csűry Istvánnak, mert mint mondta, Isten munkájának elvégzéséhez számos más erény és jellemvonás mellett legelsősorban türelemre van szükség.

A „simogató tigris”

Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke, a Bihar Megyei Tanács alelnöke humorosra sikeredett beszéddel köszöntötte a leköszönt és a megválasztott püspököt. Elmondta, hogy egyik lelkész barátjától érdeklődve megtudta, hogy a Hegyi Beszédben meghirdetett lelki erények kritériuma alapján, demokratikusan választanak püspököt a református egyházban: „Feltételezésem szerint azért választják demokratikusan, hogy utána legyen kit hibáztatni a kudarcokért”. Kiss Sándor elmondta: a megválasztáshoz szükséges erények egyike a szelídség és a békesség keresése, majd így folytatta: „ismerek egy olyan egyházi vezetőt, akit nem választottak, hanem kineveztek, a nagyon szelíd Tempfli Józsefet, és ismerek egy olyan választott püspököt is, aki tigrisként harcolt a maga igazáért. Tiszteljük Tőkés Lászlót bátorságáért, kitartásáért, amellyel kiállt olyan ügyekért, amelyekért mi egy adott ponton már nem mertünk kiállni. Tigrisként harcolt, de mint tudjuk, a tigris akkor is karmol, amikor simogat, márpedig Tőkés László sokat simogatott minket. Köszönjük a rengeteg simogatást, jelentem, túléltük! És ami nem pusztít el, az még erősebbé tesz. Az RMDSZ és a magam nevében teljes támogatásunkról biztosítom Csűry István püspököt, mindent meg fogunk tenni a református egyház érdekében. Tőle cserébe csak egyvalamit kérünk: ne simogasson minket, mi megelégszünk az áldásával”.

Őrálló

Zatykó Gyula, a Magyar Polgári Párt nagyváradi elnöke a családot és az egyházat nevezte meg a társadalom két biztos pontjának, e két szilárd pillér védelmezéséhez Saint Exuperyt idézve erőt kért Csűry Istvánnak a mindennapokhoz. „Ne azt add, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van” – zárta szavait Zatykó. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke azt az alapelvet hangoztatta, hogy „ha templomaink tele vannak, akkor iskoláink is tele lesznek”, majd a hazai egyházak közötti egyenlőséget és a világi politikától függetlenül dolgozó egyházak meglétének fontosságát hangsúlyozta, melyek megvalósítása fontos politikai célkitűzés. Végezetül Kovács Sándor egri lelkipásztor, Csűry István évfolyamtársa köszöntötte a beiktatott püspököt, elmondva: „mi, volt évfolyamtársaid büszkék vagyunk arra, hogy Isten őrállóként állított az egyház élére téged”.


Nincsenek megjegyzések: