2010. május 31., hétfő

Bibliai áldások

4Móz 6:24-26
Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az ő orczáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad. Fordítsa az Úr az ő orczáját te reád, és adjon békességet néked.

1Kir 8:57-58
Az Úr, a mi Istenünk, legyen velünk, a miképen volt a mi atyáinkkal, ne hagyjon el minket, el se távozzék tőlünk, hanem hajtsa magához a mi szívünket, hogy járjunk minden ő útaiban, és őrizzük meg az ő parancsolatit, rendeléseit és végzésit, a melyeket a mi atyáinknak parancsolt.

Zsolt 67:2
Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az ő orczáját rajtunk.

Zsolt 134:3
Áldjon meg téged az Úr a Sionról, a ki teremtette az eget és a földet!

Róm 15:33
A békességnek Istene pedig legyen mindnyájan ti veletek! Ámen.

Róm 15:5-6
A békességes tűrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint: Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.

Róm 15:13
A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.

1Kor 16:23
Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme veletek!

2Kor 13:11
Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vígasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek.

2Kor 13:13
Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.

Gal 6:18
A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen a ti lelketekkel! Ámen.

Ef 1:17-19
Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között. És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk.

Ef 3:20-21
Annak pedig, a ki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!

Ef 6:23
Békesség az atyafiaknak és szeretet hittel egybe az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól!

Ef 6:24
A kegyelem legyen mindazokkal, a kik szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust romlatlanságban. Ámen.

Fil 4:6-7
Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

Fil 4:9
A miket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz.

Fil 4:19
Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.

Fil 4:23
A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.

1Thess 3:12-13
Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, ... hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk előtt, a mikor eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szenteivel egyetemben.

1Thess 5:23
Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

2Thess 1:11-12
A mi Istenünk tartson méltóknak titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek hathatós munkálásával. Hogy dicsőíttessék meg a mi Urunk Jézus Krisztusnak neve ti bennetek, és ti [is] ő benne, a mi Istenünknek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelméből.

2Thess 2:16-17
Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, a ki szeretett minket és kegyelméből örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vígasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben.

1Tim 4:12
Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.

1Tim 6:21
Kegyelem veletek! Ámen.

2Tim 4:22
Az Úr Jézus Krisztus a te lelkeddel. Kegyelem veletek! Ámen.

Tit 3:15
Kegyelem mindnyájatokkal! Ámen.

Zsid 13:20-21
A békesség Istene pedig, a ki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust, tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves ő előtte a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.

1Pét 1:2
(Azoknak, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre): kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen.

1Pét 1:3-4
Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, a mely a mennyekben van fenntartva számunkra,
(1Pét 1:5 A kiket Isten hatalma őriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen).

1Pét 3:15
Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek [legyetek] megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel:

1Pét 5:14
Békesség mindnyájatoknak, a kik Krisztusban vagytok.

1Pét 5:10-11
A minden kegyelemnek Istene pedig, a ki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, a kik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká, Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

2Pét 3:18
Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki [legyen] dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.

2Ján 1:3
Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel.

Júd 1:1-2
Nektek az Atya Istentől elhívottaknak a kik megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak: Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bőségesen.

Jel 1:4
Kegyelem néktek és békesség attól, a ki van, a ki vala és a ki eljövendő; és a hét lélektől, a mely az ő királyiszéke előtt van.

Jel 22:21
A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme [legyen] mindnyájan ti veletek. Ámen.


Összeállította:
Adorjáni Zoltán
református lelkipásztor
Kolozsvár


23 bibliai áldás

23 bibliai áldás

Forrás: Klaus Douglass: Isten szeretetének ünnepe. Az istentisztelet mai formái, Kálvin-Luther, Bp. 2005., 222. old.


4Móz 6,24-26
"Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!"

Józs 1,5
"Veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam. Nem maradok el tőled, nem hagylak el."

Józs 1,9
"Légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz."

Neh 8,10
"Menjetek, egyetek jó falatokat, igyatok édes italokat, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunknak szent napja ez. Ne bánkódjatok, mert az ÚR előtt való öröm erőt ad nektek!"

Zsolt 5,12-13
"Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet. Mert te, URam, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal."

Zsolt 17,6.8
"Hozzád kiáltok, mert meghallgatsz, Istenem. Fordítsd felém füledet, hallgasd meg beszédemet! Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába."

Zsolt 20,2-3.5.6b
"Hallgasson meg téged az ÚR a veszedelem napján, legyen oltalmad Jákób Istenének neve! Küldjön neked segítséget szentélyéből, erősítsen a Sionról! Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet! Teljesítse az ÚR minden kérésedet!"

Zsolt 90,13-14.17
"Fordulj hozzánk, URam! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon! Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vígadjunk és örüljünk egész életünkben! Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!"

Zsolt 115,12-15
"Gondol ránk az ÚR, meg fog áldani. Megáldja Izráel házát, megáldja Áron házát. Megáldja azokat, akik félik az URat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt. Szaporítson meg titeket az ÚR, titeket és fiaitokat! Áldjon meg titeket az ÚR, aki az eget és a földet alkotta!"

Ézs 41,10
"Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak."

Ézs 43,1-2
"De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg."

Ézs 54,10
"Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő Urad."

Róm 1,7b
"Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól."

Róm 15,13
"A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által."

2Kor 13,13
"Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!"

Fil 4,7
"Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."

1Thessz 5,23-24
"Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt."

2Thessz 2,16-17
"Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben."

2Thessz 3,16
"Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!"

1Pt 5,10-11
A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen."

2Pt 1,2
"Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében."

Zsid 13,20-21
"A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen."


2010. május 29., szombat

Éli könyve (film)


Éli könyve
(The Book of Eli)
2010

színes, szinkronizált amerikai akciófilm


rendező: Allen Hughes, Albert Hughes

szereplő(k):
Denzel Washington (Éli)
Gary Oldman (Carnegie)
Mila Kunis (Solara)
Michael Gambon (George)
Malcolm McDowell (Lombardi)
Jennifer Beals (Claudia)
Tom Waits (mérnök)
Ray Stevenson (Redridge)

Egy férfi (Denzel Washington) vándorol évek óta a Föld kiégett, puszta romjai között. Magával hord valamit, ami a legfontosabb dolgoknál is többet ér. Többet ér, mint az ivóvíz, többet ér, mint a fegyver. Jó páran vannak, akik ölni is hajlandóak azért, hogy megszerezzék. Ő pedig ölni fog, ha meg kell védenie: egy könyv van nála, amelyen talán az emberiség sorsa múlik.



986 MB AVI letöltése:
password: minerva


986 MB AVI letöltése:
password: minerva




Einheit der Kirchen ist "nicht Kür, sondern Pflicht"

Einheit der Kirchen ist „nicht Kür, sondern Pflicht“

http://www.idea.de/fileadmin/images/idea-logo.png

idea.de
29. Mai 2010

http://www.idea.de/uploads/pics/buss_alfred_best10_cr_reinhard_elbracht_05.jpg

Alfred Buß spricht bei Pfingstempfang der Katholiken in Paderborn. Foto: Reinhard Elbracht


Paderborn (idea) – Der Präses der Evangelischen Kirche von Westfalen, Alfred Buß (Bielefeld), hat den ökumenischen Weg von Protestanten und Katholiken als unumkehrbar bezeichnet.

Die Einheit der Kirchen sei „nicht Kür, sondern Pflicht – sie ist uns von Christus vorgegeben“, sagte er am 28. Mai beim Pfingstempfang des Diözesankomitees Paderborn. Buß bemängelte, dass gemeinsame und vollwertig anerkannte Sonntagsgottesdienste sowie ein gemeinsames Abendmahl noch nicht möglich sind. Evangelisch-katholische Ehen und Familien könnten somit „nicht zu einer gemeinsamen kirchlichen Heimat finden“. Diese Trennung bestimme das christliche Leben vieler in Familie und Partnerschaft wie auch in der persönlichen Frömmigkeit. „Christenmenschen leiden unter den Folgen der Kirchenspaltung“, sagte der Präses. Das ökumenische Problem schlechthin liegt für Buß in der Frage der vollen wechselseitigen Anerkennung als Kirche. Nach offizieller katholischer Position sind die Kirchen der Reformation lediglich Gemeinschaften, denen „kirchliche Elemente“ zugebilligt werden. Dies wurde zuletzt vor zehn Jahren in der Erklärung „Dominus Iesus“ bestätigt, die von der römisch-katholischen Glaubenskongregation herausgegeben wurde. Ihr sei kein Vorwurf zu machen, dass sie ihren Finger in die Wunde gelegt habe, sagte Buß: „Wohl muss man ihr aber ankreiden, dass sie das ökumenische Problem wiederholt konstatiert, ohne auch nur anzudeuten, dass wir seit vier Jahrzehnten auf dem Weg sind.“ Genau dieses offizielle Ignorieren des schon Erreichten löse Empörung aus – nicht nur auf evangelischer Seite.

Für eine „Kultur der Achtsamkeit“

Der Präses warb für eine „Kultur der Achtsamkeit“ zwischen den Konfessionen. Dies schließe gegenseitiges Verständnis, die Überwindung von Vorurteilen, Versöhnungsbereitschaft, gegenseitige Hilfe und Solidarität in der Not ein. Eine Abwertung ökumenischer Partner dürfe es nicht geben: „Wer sich durch einen Ausschließlichkeitsanspruch absondert, verlässt den ökumenischen Weg.“ Gleichzeitig sprach der Kirchenleiter aber auch von „überwältigenden Erfolge“ in der ökumenischen Bewegung. Als Beispiele nannte er die Trauung konfessionsverbindender Paare durch Pfarrer beider Kirchen, ökumenische Gemeindefeste oder die Zusammenarbeit in der Telefonseelsorge. Außerdem lobte Buß die ökumenischen Gemeindepartnerschaften vor Ort.



"Amen" ist kein "Basta"

„Amen“ ist kein „Basta“
Warum das Amen in der Kirche der Anfang eines Gesprächs ist

http://www.ekd.de/images/ekd_logo.gif

EKD
27. Mai 2010


Titelbild des Videoclips 'Amen'


„Basta“, so klingt es manchmal in der Politik, wenn der Kanzler oder die Kanzlerin ein Machtwort spricht: Diskussion beendet, jetzt zählt nur noch die eine Meinung dessen der das Sagen hat. „Basta“, so sagt manchmal verzweifelt ein Vater, wenn des ständigen Widerspruchs seiner Sprösslinge müde ist. „Basta“ ist ein aus dem Italienischen stammende Einwurf, der in einem Wort alles sagt – und in diesem Fall beendet. Und das „Amen“ in der Kirche? Das schließt doch alles ab, die Predigt, das Gebet, das Glaubensbekenntnis. In der neuesten Ausgabe der Comic-Videoclipreihe „E-wie-Evangelisch“ erläutert die Rundfunkpfarrerin Mechthild Werner, was „Amen“ wirklich bedeutet und warum keiner zu allem „ja und amen“ sagen muss.

Das Wort „Amen“ stammt ursprünglich aus dem Hebräischen, weiß die Pfarrerin aus der mitteldeutschen Kirche. Es hat sich in allen Religionen, die sich auf Abraham zurück führen lassen: im Judentum, im Christentum, im Islam. Und es hat diese eine Bedeutung, die in unterschiedlichen Zeitstufen variieren kann: „„So ist es“, „So sei es“ oder „So soll es geschehen“, auch weil das Hebräische die in westeuropäischen Grammatiken üblichen Stufen der Gegenwart, der Möglichkeit und der Zukunft so nicht kennt. „Amen“ sagt die Gemeinde nach der Predigt, „Amen“ sagen die Teilnehmenden beim Abendmahl, wenn sie Brot und Wein empfangen, „Amen“ beschließt das Gebet im Gottesdienst, auch das „Vater Unser“. „Amen“ sagen aber auch die Menschen jüdischen und muslimischen Glaubens in ihren Gottesdiensten – hier wie dort als Akklamation, als Zustimmung im Ablauf eines Gottesdienstes.

Mit dem aus dem hebräischen stammende Wort beschließen viele Christen aber auch ihr persönliches Gebet am Tagesanfang oder Tagesende. Es war wohl Martin Luther, der einmal seinem Barbier erklärt haben soll, dass das tägliche Gebet mit einem „kräftigen Amen“ zu beschließen ist. Im ursprünglichen Sinn der zustimmenden Gemeinde hat es im persönlichen Gebet sicher seine Funktion verloren, wie Mechthild Werner im Comic-Videoclip erklärt, aber es hilft, für das Gespräch mit Gott auch ein Ende zu finden.

Sowohl in seinem ursprünglichen Sinn der zustimmenden Äußerung einer feiernden Gemeinde als auch als Abschluss des persönlichen Gebets ist das „Amen“ kein „Basta“, sondern der Doppelpunkt in einem Gespräch mit Gott. Und dies wiederum ist so sicher wie das Amen in der Kirche.

In der Comic-Videoserie „E-wie evangelisch“ erklären prominente und kompetente Vertreterinnen und Vertreter der evangelischen Kirche wichtige theologische und religiöse Begriffe. Im Auftrag der EKD produziert der Evangelischen Kirchenfunk Niedersachen (ekn) diese Serie für das Internet. Zu sehen sind die kurzen Clips mit maximal zweieinhalb Minuten Länge nicht nur auf kirchlichen Internetportalen wie www.ekd.de, www.evlka.de oder auch auf www.evangelisch.de, sondern dort, wo solche kurzen Internetfilme zu Hause sind: www.youtube.de und auf anderen Clip-Portalen. Und bei www.antenne.com gibt es die kurzen Erklärung auch als Audiofassung.

Mehr über das „Amen“ gibt es auch zu erfahren im Internetlexikon wichtiger Begriffe des Glaubens „E-wie-Evangelisch“: www.e-amen.de. Dort schreibt Thomas Adam, wie er als Theologe und Publizist das „Amen“ in Südarfrika neu kennengelernt hat. Auch im neuesten Buch der hannöverschen Pastorin Margot Käßmann über das „Vater Unser“: „Das Große Du“, wird über das Amen als Abschluss des Herrengebetes interpretiert.




Hubble observes star eating a planet

Hubble observes star eating a planet

ANI / Phaenomenica
May 22, 2010


http://news.bbcimg.co.uk/media/images/47892000/jpg/_47892561_planet-eatingstar.jpg

An artists concept of the exoplanet WASP 12b, a gas giant bigger than Jupiter, which is being destroyed by its parent star (NASA/ESA/G.Bacon)


A new instrument on NASA’s Hubble Space Telescope, called the Cosmic Origins Spectrograph (COS), has observed that the hottest known planet in the Milky Way galaxy being eaten by its parent star.

The planet may only have another 10 million years left before it is completely devoured.

The planet, called WASP-12b, is so close to its Sun-like star that it is superheated to nearly 2,800 degrees Fahrenheit and stretched into a football shape by enormous tidal forces.

The atmosphere has ballooned to nearly three times Jupiter’s radius and is spilling material onto the star.

The planet is 40 percent more massive than Jupiter.

This effect of matter exchange between two stellar objects is commonly seen in close binary star systems, and this is the first time it has been seen so clearly for a planet.

“We see a huge cloud of material around the planet which is escaping and will be captured by the star. We have identified chemical elements never before seen on planets outside our own solar system,” said team leader Carole Haswell of The Open University in Great Britain.

A study last year predicted that the planet’s surface would be distorted by the star’s gravity, and that gravitational tidal forces make the interior so hot that it greatly expands the planet’s outer atmosphere.

Now Hubble has confirmed this prediction.

WASP-12 is a yellow dwarf star located approximately 600 light-years away in the winter constellation Auriga.

The exoplanet was discovered by the United Kingdom’s Wide Area Search for Planets (WASP) in 2008.

The automated survey looks for the periodic dimming of stars from planets passing in front of them, an effect called transiting.

The hot planet is so close to the star it completes an orbit in 1.1 days.

The unprecedented ultraviolet (UV) sensitivity of COS enabled measurements of the dimming of the parent star’s light as the planet passed in front of the star.

The UV spectral observations showed that absorption lines from aluminum, tin, manganese, among other elements became more pronounced as the planet transited the star, meaning that these elements exist in the planet’s atmosphere as well as the star’s.

The fact the COS could detect these features on a planet offers strong evidence that the planet’s atmosphere is greatly extended because it is so hot.

The UV spectroscopy was also used to calculate a light curve to precisely show just how much of the star’s light is blocked out during transit.

The depth of the light curve allowed the COS team to accurately calculate the planet’s radius.

They found that the UV-absorbing exosphere is much more extended than that of a normal planet that is 1.4 times Jupiter’s mass.

It is so extended that the planet’s radius exceeds its Roche lobe, the gravitational boundary beyond which material would be lost forever from the planet’s atmosphere.

The results were published in the latest issue of The Astrophysical Journal Letters.

Former post office robber to be ordained as priest

Former post office robber to be ordained as priest

Telegraph
27 May 2010

A former violent criminal who was jailed for 11 years for an armed robbery on a post office is to be ordained as a priest after turning his life around.


http://i.telegraph.co.uk/telegraph/multimedia/archive/01645/Martinson_1645077c.jpg

Former offender and armed robber the Rev Matt Martinson, who is soon to be ordained by the Archbishop of York Photo: ROSS PARRY


Reverend Matthew Martinson, 35, left school with no qualifications, took drugs, drank heavily and was forced to live on the streets to escape an abusive father.

But after shunning his life of crime he is now one of 14 people who will be appointed to the priesthood by the Archbishop of York, Dr John Sentamu at York Minster on Sunday.

After years of petty crimes he hit rock-bottom when he was jailed for carrying out a violent armed robbery – but says he had a moment of epiphany when he was arrested and made a pact with God when he was half expecting to die.

He said: "I said to him, 'if you get me caught alive, I will bow my knee to you,' because at that time I was getting involved with armed robbery, and with the firearms issues the violence was growing and it was a very dangerous world.

"I'd come to the point in my life when I'd had enough, I couldn't take any more.

"I tried to commit suicide but it didn't work.

"When the police arrested me I felt a great sense of relief. I felt that I was home in some way. I heard God speak to me and he said 'you now have a choice to accept or reject me'.

"I didn't hear it audibly, but I just knew that he was speaking to me."

Despite joining the army to get away from his troubled home life Rev Martinson said he came out in a "real mess", living rough on a boat in York, and became involved with a life of armed robbery, fighting and drug dealing.

He was arrested for the raid in 1995 and was sentenced to 11 years in prison.

It was while serving his time that Rev Martinson, now curate at St Nicholas Church in Beverley, East Yorks., was taken under the wing of David Casswell, chaplain at the Wolds Prison in East Yorkshire.

After serving almost four years he was released in 1999.

Rev Martinson went to live with another chaplain and continued his spiritual journey studying at Bible college and ended up at Bridlington, East Yorks, where he met his future wife, Haley, in church.

They have now been married for 10 years and have a nine-year-old son, Seth.

Rev Martinson, whose father died of a drink and drug overdose while he was in his teens, said: "I feel really excited about my ordination but it's taken a long way to get here.

"When I come to York on May 30, I will cross over Lendal Bridge on my way from the train station – I used to live on a boat under that bridge.

"To look back where I've come from to where I am now, is to see God's grace at work."

Rev David Mann, the diocesan adviser on vocations, said: "Matt's story shows how God can change a person's life.

"He's been helped by some great priests in his journey, and I'm sure that he will be just as inspirational in his ministry."

Rev Martinson added: "I regret very much the people I have hurt. I can't wave a magic wand and change that, but it has also made me into who I am.

"I want the opportunity to share what God has done in my life and let people know that there is someone out there who loves them and accepts them for what they are. If I can turn my life around, then anyone can."


Christian bus-poster response: 'There definitely is a God'

Bus poster stating 'There definitely is a God' most complained about

Telegraph
26 May 2010

A bus poster which read: ''There definitely is a God'' attracted more complaints than any other advert in 2009, the Advertising Standards Authority said.

http://i.telegraph.co.uk/telegraph/multimedia/archive/01644/bus_1644510c.jpg

The Christian Party's advert Photo: The Christian Party


http://i.telegraph.co.uk/telegraph/multimedia/archive/01217/ATHEIST-BUS-2_1217539c.jpg

British Humanist Association's poster Photo: PA


A total of 1,204 people complained that the Christian Party advert was offensive to atheists and could not be substantiated.

The ASA did not investigate the advert - a response to a British Humanist Association (BHA) poster reading: ''There is probably no God. Now stop worrying and enjoy your life'' - because political party campaigns are outside its remit.

The ASA also did not investigate the BHA ad, which was the sixth most complained-about campaign with 392 objections, concluding that it was an expression of the advertiser's opinion and not capable of being objectively substantiated.

BHA chief executive Andrew Copson said: ''Our adverts were a light-hearted response to exactly the kind of dogma that says people must be told what to believe and how to live, often accompanied by the threat of punishment in another world.

''It is with some satisfaction that the public chose to complain about an advert that did not want them to decide for themselves about the existence of god, rather than encouraging them to make their own minds up as ours did.''

The total number of complaints to the ASA increased by 9.6 per cent to 28,978, although the number of ads attracting complaints declined by 10 per cent to 13,956.

ASA rulings led to 2,397 ads or campaigns being changed or withdrawn.

Volkswagen produced the second most complained about ad, with 1,070 objections, for including graphic scenes of a man fighting his clones. The ASA partly upheld the complaints.

HomePride took third place with 804 complaints for an oven cleaner ad reading: ''So easy, even a man can do it''. The ASA ruled that the ad was tongue-in-cheek and did not uphold the complaints that it was offensive.


"Gereformeerd kerktype verliest kracht"

„Gereformeerd kerktype verliest kracht”

Reformatorisch Dagblad
Jan van Reenen
29-05-2010

DOORN – „Het gereformeerde kerktype is bezig zijn kracht te verliezen.” Wordt het niet tijd dat de Gereformeerde Zendingsbond verandert? zo vroeg dr. A. J. Plaisier, scriba van de Protestantse Kerk in Nederland, zich vrijdagmiddag af.



http://www.refdag.nl/polopoly_fs/dsblok_1_481348!image/dsblok.jpg_gen/derivatives/landscape_490/dsblok.jpg

Ds. Klok van GZB.

Hij sprak tijdens het symposium ”Gereformeerde Zending. En nu?” in Hydepark in Doorn. De GZB-bijeenkomst was georganiseerd ter gelegenheid van het afscheid van zijn voorzitter, ds. H. F. Klok.

Dr. Plaisier vroeg zich af wat de GZB in de toekomst met de G, die staat voor Gereformeerd, gaat doen. Hij vindt dat het gereformeerde in deze tijd moeilijk over te dragen is en dat het gereformeerde kerktype aan het uithollen is.

Plaisier stelde dat de gereformeerde gestalte van de kerk behoort bij een burgerlijke samenleving. Op een vraag verklaarde hij vooral te doelen op het intellectualistisch lezen van de Bijbel. „Het intellectualistisch lezen van de Bijbel begint af te bladderen. Tegenwoordig wordt meer de vraag naar de ervaring gesteld.”

Een bepaalde mate van „ontbolstering van het gereformeerde” vindt de scriba van de PKN geen ramp, als het wezen van het christendom maar overblijft. „Het gereformeerde wil in de innerlijke kern niets anders dan christelijk zijn.” De drie sola’s van de Reformatie (alleen de Schrift, alleen het geloof en alleen genade) vindt hij wel van blijvende waarde.

Hij benadrukte tijdens zijn toespraak het belang van de zending, ook voor deze tijd. Zending omschreef hij als het getuige zijn van Jezus Christus. Plaisier zei erbij dat tegenwoordig de IZB voor zending in Nederland vanuit de PKN belangrijker lijkt dan de GZB, gezien de grote belangstelling voor missionair gemeente zijn in de eigen omgeving. De zendingsopdracht geldt echter niet alleen voor de eigen omgeving, want „dan worden we provinciaal.”

Dr. Plaisier brak een lans voor de christelijke migrantenkerken, die nog niet goed in beeld zijn. Het stadium van mooie woorden moet een keer voorbij zijn, zei hij. Zowel de GZB als de PKN zou een secretariaat migranten moeten instellen.

Ds. P. A. Versloot, die voor de GZB als zendeling in Kazachstan heeft gewerkt, ziet de waarde van het gereformeerde juist wel – ook in de zending. Hij noemde het begrip een tegenwicht tegen het welvaartsevangelie. Ook de trouw en de volharding –dikwijls bij gereformeerden meer aanwezig dan bij evangelischen– waardeert hij positief.

De predikant haalde verder het belang van het lezen van de Schrift in zijn verband en de waarde van het kerkelijk denken aan. De nadruk op kennis is in een zendingssituatie helemaal niet negatief, aldus ds. Versloot. Ook noemde hij als positieve punten matigheid en het investeren in het priesterschap van alle gelovigen.

De voormalige zendingswerker erkende dat evangelische zendelingen in Kazachstan een aantal dingen beter doen. Ze waren er sneller bij, zij denken meer strategisch, zij lezen de Schrift minder door sjablonen en zij passen zich beter aan de situatie ter plekke aan. De GZB komt dikwijls achter andere organisaties aan wat betreft het echte zendingswerk, zo concludeerde ds. Versloot. De GZB is goed in samenwerken met bestaande kerken. Hij waarderde dat niet negatief. „Er is behoefte aan stevigheid.”

De scheidende GZB-voorzitter ds. H. F. Klok zei in zijn reactie op de lezingen dat hij het eens is met dr. Plaisier dat de kerk niet zonder zending kan. Hij is blij met de missionaire agenda van de PKN.

Ds. Klok beklemtoonde dat de gereformeerde gestalte van de kerk ook voor deze tijd betekenis heeft. Hij noemde onder meer de drie sola’s van de Reformatie, de soevereiniteit van God, en de trinitarische uitwerking van de zendingsopdracht. Het gereformeerde is juist een krachtige vertolking van het Evangelie, aldus ds. Klok. Dat er meer kennis van de evangelischen bij de GZB aanwezig moet zijn, beaamde hij volledig.

De predikant uit Maarssen voerde een pleidooi voor het zicht houden op het Koninkrijk van God en voor het oog blijven houden voor de piëtistische traditie, de warme geloofstaal.

Doet de GZB weinig aan pionieren? Ds. Klok: „Toerusting is vaak ook pionieren. Er gebeurt misschien meer pionierswerk dan we op het eerste gezicht zien.”

Ds. Klok vindt dat er iets moet gebeuren voor christenmigranten. Hij noemde als gevaar van de afstandelijkheid van de christelijke kerken dat de jongere generatie christenmigranten zich van het christendom afkeert en zich toekeert naar de islam.

A Vizsolyi Biblia közös nemzeti kincsünk (Magyar Hírlap)

6 ani de inchisoare, pentru fraudarea a 60 de preoti

6 ani de inchisoare, pentru fraudarea a 60 de preoti

http://www.stiri.lacasuriortodoxe.ro/images/stories/0.STIRI/0.-sigla-lacasuri-ortodoxe.jpg

Lacasuri Ortodoxe
28 May 2010

Curtea Penală din Le Havre a condamnat la şase ani de închisoare un bărbat, în vârstă de 54 de ani care a fraudat 60 de preoţi în toată Franţa, au declarat joi, 27 mai 2010, surse judiciare, conform AFP.

Michel Gosse îi căuta pe preoţii, de regulă, mai în vârstă, dându-se drept credincios aflat în nevoie. El le explica despre modul în care “a rămas fără nimic”, în urma unei rupturi familiale, şi le cerea diferite sume de bani.

Pentru a îi reuşi planurile, de multe ori apela şi la alţi complici pentru care instanţa a hotărât pedepse cu închisoarea de la trei la nouă luni, cu suspendare. De asemenea, ex-concubina sa a fost şi ea acuzată, judecată pentru complicitate şi condamnată la opt luni de închisoare.

Michael Gosse, care a fost condamnat de mai multe ori pentru infracţiuni similare, s-a apărat spunând că a fost agresat si violat de un preot la vârsta de 11 ani.

Prejudiciul a fost estimat la 60.000 de euro.


Miért rosszalkodnak Isten katonái?

Interjú a papi pedofíliáról
Miért rosszalkodnak Isten katonái?

ma.hu / kulturpont.hu
2010.05.26

Az elmúlt időszakban egyre többször került terítékre a papi pedofília. Nem csak kispapok, hanem maga XVI. Benedek is érintett az egész világot felkavaró papi pedofil botrányban. Ennek apropójából készült interjúnk Nemere Istvánnal és Vince Attilával.

Önöknek néhány évvel ezelőtt jelent meg Interjú Jézussal című könyvük, valamint máig dolgoznak a Ratzinger világa című kötetükön, mely a jelenlegi pápa, XVI. Benedek személyével foglalkozik, Hitlerjugendes múltjától egészen a pápai trónig. Mindemellett több, a pápasággal és a vallással foglalkozó, történelmi témájú kötetük is van. Mostanában különösen időszerűek ezek, hiszen épp a napokban derült ki, hogy a sok kis pap mellett az Egyház Csúcsvezetője, XVI. Benedek is érintett az egész világot felkavaró papi pedofil botrányban. Ratzinger személyét ismerve meglepte Önöket ez a hír?

N.I. - Ratzinger nem az első, és bizonyára nem is az utolsó e téren. Valamikor sokat foglalkoztam a pápaság történetével, és nem véletlenül lett "Vatikáni krimik" a címe annak a könyvnek. Ma az egyház csak árnyéka egykori bűnös önmagának. Az első évezred pápái és persze papjai minden létező bűnt elkövettek... Persze az, hogy ma "csak ennyi" történik, nem jelenthet felmentést az Egyháznak, sem a pápának.

V.A. – A legkevésbé sem. Joseph Ratzingernek már ifjúkori indulása is elég homályos volt. Köztudott, hogy napjaink elsőszámú Isten-katonája fiatalemberként még Hitler katonájaként dolgozott a II. Világháborúban. Saját bevallása szerint a Hitlerjugend utána, amikor a német hadsereg kötelékébe állt, a légvédelemnél szolgált. Gyilkos azért nem lett belőle, mert csodálatos véletlen folytán akkoriban épp bibis volt az ujja, ezért aztán alkalmatlan volt rá, hogy meghúzza a ravaszt. Saját bevallása szerint ez a „problémája” pár hónapig tartott.

A Katolikus Egyház ilyesmi „csodákra” szeret Szenté avatni embereket, tehát XVI. Benedeknek is nagy sansza van erre a címre. Mindenesetre a sztorit el kell hinnünk, hiszen egy pápa már csak nem hazudik, de azért annyi megjegyzéssel, hogy ha nem ő mondaná, bizonyára nem hinnénk el, ugyanis felettébb életszerűtlen az egész. Ezt követően ez a Joseph nevű jóember egy újabb hatalmas szervezethez csatlakozott, mégpedig a Katolikus Egyházhoz. Itt szépen haladt előre a ranglétrán, egészen addig, amíg el nem jutott az Egyház „inkvizíciós hivatalának vezető posztjáig (ismeretlenebb nevén: Hittani Kongregációs Hivatal”).

Ott aztán úgy tűnik, helyére került, hiszen 24 évig töltötte be ezt a felettébb felelősségteljes beosztást. Innen került aztán pár évvel ezelőtt az Egyház csúcsára, ahol is milliárdnyi hívő emblematikus figurájává, példaképévé, vezetőjévé lett. A napokban felmerülő vád, miszerint is bűnrészesként vett részt kiskorúak megrontásában, magyarán eltusolt olyan esetekhez, ahol papok süketnéma kiskorú fiúkat molesztáltak, erőszakoltak meg, sajnos teljesen hihető, és valószínűen következik Joseph Ratzinger múltjából, jelleméből, gondolkodásmódjából.

Rendben van, tegyük fel elfogadjuk, hogy a pápa személyétől nem áll távol a pedofília és annak támogatása, de, amint az az elmúlt hetekben kiderült, több ezer esetről van szó, melyek közül XVI. Benedeknek maximum néhányszázhoz volt köze. A többit mások követték el, és mások is tusolták el. Az lenne a kérdés, hogy mi lehet az oka annak, hogy papok tömegei gerjednek rá kisfiúkra, kívánnak meg gyermekeket?

V.A. - Itt bizonyára félreértésről van szó. A Vatikán hivatalos álláspontja szerint ugyanis az esetek döntő többségében, mintegy 90%-ban nem kisfiúk ellen követtek el a szexuális zaklatást, hanem sok esetben nőkön, például apácákon, és még több esetben serdülő, vagy még annál is idősebb fiúkon, tehát nagyfiúkon.

Hogy mi lehet az ok, amely ide vezetett? A katolikus papoknak bizonyára hiányuk van valamiből. Hogy miből, azt mindenféle perverz gondolkodás nélkül sem nehéz kitalálnunk. Sajnos az Egyház vezetői több mint ezer éve nem veszik észre, vagy nem akarják tudomásul venni, hogy egyes szokásaik betegesek. Ennek orvoslására bizonyára nagy szolgálatot tenne, ha azokat, akik az elmúlt évtizedek pedofil ügyeiben akár tevőlegesen, akár közvetve részt vettek, mind börtönbe kerülnének, hogy ott gondolhassák át, hogyan is lenne érdemes megreformálni az Egyházat.

Ha egy ilyen helyzetben adnánk sok időt a jelenlegi pápának, aki egyébként kitűnő fogalmazó, bizonyára kiváló könyvvel rukkolna elő arról, hogy mit is kellene csinálni a papi nőtlenség intézményével. Persze, ehhez mai énjét előbb ki kellene dobnia a szemétbe, hiszen máig ő Isten azon katonája, aki a legharcosabban kikel a fogamzásgátlás ellen (az abortuszt egyenesen a Holocausthoz hasonlította), valamint a papi nőtlenség mellett.

N.I. - Olyan emberekről van szó, akiket eltiltottak az egyik alapvető emberi-biológiai ösztön kiélésétől. Nem állítom, hogy a cölibátus eltörlése csodaszer lenne, ám attól kezdve a papok között is csak annyi pedofil lenne, mint más foglalkozásúak körében. Ez manapság csak egy "helyettes módszer", sajnálatos lehetőség, amelyre elsősorban azok fanyalodnak, akiknek "nem járnak" a mások számára normális, mindennapos örömök.


Az istentagadó lelkész azt szeretné, ha 30 év után rehabilitálnák

Az istentagadó lelkész azt szeretné, ha 30 év után rehabilitálná őt egyháza

evangelikus.hu
2010. május 27.

Németországban 30 évvel ezelőtt hamis tanok hirdetése miatt jogilag kizárták a lelkészi hivatása gyakorlásából Paul Schulzot, aki azonban most azzal a kéréssel fordult az Egyesült Evangélikus Lutheránus Egyházhoz (VELKD), hogy rehabilitálják őt – jelentette az epd. De vajon rehabilitálni lehet-e egy olyan lelkészt, aki eltér a hitvallástól? Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna


http://www.evangelikus.hu/publicisztika/30-ev-utan-szeretne-ha-rehabilitalnak-az-isten-letet-tagado-lelkesz/leadImage


Három évtizeddel ezelőtt a hamburgi teológust és lelkipásztort távtanítások miatt kizárták egyházából. A férfi azonban nemrégiben azt kezdeményezte, hogy az Egyesült Evangélikus Lutheránus Egyház (VELKD) elevenítse fel újra az egykori eljárást és rehabilitálják őt.

Kirúgták eretnekség miatt

„Eretneknek kiáltottak ki és kirúgtak. Aztán hallgattak rólam, mintha valami rosszat tettem volna, vagy legalább gyerekeket rontottam volna meg” – mondta az epd-nek a ma 72 éves férfi, aki azonban úgy véli, hogy nem tett semmit, csak radikálisan megkérdőjelezte Isten létét és ezzel elindított egy széles dialógust a kérdéskörről.

„Az évtizedek során az egyház talán kicsit liberálisabb lett, de ezért ez indifferens is. Minden lehetségesről beszélünk, mint például az egyházról és a fociról, de a központi kérdésről, arról, hogy IStent hogyan képzeljük el, arról egy szó sem esik, tabuizálódott” – mondja Schulz.

„Vajon Isten egy matematikai forula?” – így szólt Schulz ismert könyvének címe, amelyet még a hetvenes években jelentetett meg és amelyben Isten létét tagadva eretnekséget követett el.

Egyháza azonban ezt nem tűrte, bár lassan reagáltak, mégis 1976-ban először felfüggesztették, majd egy évvel később egy úgynevezett tanításbeli eljárás során eretneknek kiáltották ki a teológust. Az eljárás maga 1979-ben ért véget úgy, hogy megvonták tőle a Luther-kabátját. Épp ez ellen nyújtott be keresetet most Paul Schulz.

Miért most?

Felvetődik a kérdés, hogy ha ez az eset a hetvenes években történt, akkor most mi vezette Schulzot arra, hogy rehabilitálásáért folyamodjon.

Mint ahogyan arról 2010 elején honlapunk is beszámolt, egy holland lelkipásztor, bizonyos Klaas Hendrikse nyíltan hirdeti, hogy nincsen Isten, egyháza azonban úgy határozott, hogy ennek ellenére nem válik meg szolgálatától.

„Amikor értesültem erről, tudtam, hogy revízióért kell nekem is folyamodnom” – mondta Schulz, aki szeirnt a holland protestánsok magatartását kellene követniük a németeknek is.

„Az nem lehet, hogy egy háromszáz kilométeres távolság miatt más igazság legyen” – érvelt Schulz, aki azonban nem akar anyagi kártérítést egyházától és hivatali kérdést se, csupán teológiai rehabilitálást követel magának.

Hogy azonban az eljárást még egyszer hogyan fogják elindítani és lefolytatni, egyelőre nem lehet tudni.

„A perújrafelvételre nincsen leírt szabály” – mondta a VELKD jogásza, Christian Frehrking, aki Schulz beadványának beérkezését ugyan visszaigazolta, de a kérdést a VELKD elöljáró testületeihez továbbította. A tanítóikollégium elöljárója, az egykori sziléziai püspök, Hans Christian Knuth fog az üggyel foglalkozni, valamint a püspöki tanács. A katolikus egyházzal ellentétben ugyanis a VELKD-ben, mint a lutheránus egyházakban, nincsen hittani kongregáció.

„Nálunk az összegyház dönt ilyen kérdésekben” – mondta Frehrking, aki maga jogi szempontból nem lát nyomatékos érvet arra, hogy a pert újra felvegyék.

„Az, hogy vannak olyan teológusok, akik a hitvallások ellenében még teologizálhatnak és gyakorolhatják lelkészi hivatásukat, még nem jelenti azt, hogy a korábbi döntés helytelen lett volna. Ez csak azt mutatja, hogy a hitbeli kijelentéseket – mint például a sokat vitatott Gerd Lüdemann vagy Klaus-Peter Jörns esetében is történt – nem a végső konzekvenciák levonásával vizsgálták meg.

Paul Schulznak tehát minden bizonnyal várnia kell még Németországban arra, hogy rehabilitálják és az általa remélt teológiai szabad hatóteret megkaphassa tévtanításainak. A német evangélikusok nem akarnak lavinát elindítani, és nem akarják, hogy az egyházban istentagadók munkálkodjanak.


A jó kormányzás kritériumai az egyház társadalmi tanításában

A jó kormányzás kritériumai az egyház társadalmi tanításában

Magyar Kurír
2010. május 28.

Az egyház társadalmi tanítása számos támponttal szolgál a jó kormányzás mibenlétét illetően is, erről tartott konferenciát a Faludi Ferenc Akadémia és a Barankovics István Alapítvány a jezsuiták által fenntartott Párbeszéd Házában Kovács K. Zoltán emlékére, A jó kormányzás kritériumai és társadalompolitikai programok szelekciója az egyház társadalmi tanítása alapján címmel.

http://www.magyarkurir.hu/kepek/hirek/32734/fokep/kep.jpg

A közösségvezetés mindenekelőtt alázatot és szeretetet igényel. Az Európai Uniót megalapító politikusok közt is sokan voltak a keresztények – mondta bevezetőjében Lukács János jezsuita tartományfőnök.

„A világot kevés bölcsességgel kormányozzák” – idézte III. Gyula pápát Beran Ferenc újlaki plébános, a PPKE Hittudományi Karának tanára, aki arról beszélt, melyek a jó kormányzás és a társadalmi programok szelekciójának szempontjai az egyház társadalmi tanítása alapján: az egyház fontosnak tartja a jó kormányzást, nem hiába van a társadalmi tanítását összefoglaló kompendium borítóján Ambrogio Lorenzetti 1338-as festménye, „A helyes kormányzás allegóriája”, mely a sienai városházán található. A képen a kormányzót a négy sarkalatos erény allegóriája veszi körül: az okosság, a bátorság (lelki erősség), a mértékletesség és az igazságosság. Ezek mellé pedig odasorolhatjuk a nagyvonalúságot is. A jó kormányzás ugyanis az erényes kormányzás. A négy sarkalatos erényt Aquinói Szent Tamás Arisztotelész Nikhomakhoszi etikájából veszi át. Platón szerint a jó kormányzáshoz az ész és a szaktudás mellett igazságosság is szükségeltetik. A négy sarkalatos erény alapja a valóság kell, hogy legyen.

Jézus azért jött, hogy „életünk legyen és bőségben legyen”, ez a célja a jó kormányzásnak is. Ennek záloga a „társadalmi szeretet”, ami olyan társadalmi szerkezetben nyilvánul meg, ahol nem kényszerül senki nyomorban élni. Az egyház társadalmi tanítása szerint a kormányzás a politikai hatalom célkitűzéseinek megvalósítása, ez azonban nem lehet ellentétes a közjóval. Egy vezetőnek a közjó megvalósítása, a szolgálat kell, hogy legyen a célja, az erények gyakorlásának segítségével, nem pedig a saját érdekeinek a megvalósítása. De mi a közjó? A II. Vatikáni Zsinat szerint azoknak a társadalmi életfeltételeknek az összessége, amelyek biztosítják életfeltételeinket, és amelyekkel teljesebbé tehetjük életünket, másrészt olyan eszmék és célok összessége, mint az életvédelem, a tudás és a társadalmi erények gyakorlása.

A négy sarkalatos erény alapja a valóság kell, hogy legyen. Nemhiába szerepel XVI. Benedek Caritas in Veritate kezdetű enciklikájának a címében az igazság, ami a valóságot is jelenti. A valóság ismerete nélkül a szeretet ugyanis szentimentalizmusba fullad. A valóság az Istentől származó teremtés, az igazság pedig ennek értékrendje, ami a kinyilatkoztatásból fakad. Azonban mindennek ismeretére pusztán az ész segítségével is el lehet jutni.

A négy sarkalatos erény közül az okosság, avagy prudencia irányul erre, hiszen az nemcsak értelmi képességet jelent, hanem a valóság feltérképezésének képességét, annak megismerését, a tények feltárását, és az ebből fakadó helyes cselekvésre indít. Az okosság tehát nem az ügyeskedés szinonímája. Az okosság vonatkozik a programok szelekciójának elvi szempontjaira is. Isten személyt teremtett, ezért a közjó minden ember és az egyéni ember java. A programok megítélésénél tehát a személyből kell kiindulni. Első helyen a családnak kell állnia mint a társadalom alapsejtjének, utána jön a munka, ami az ember kiteljesedésének, a személy kibontakozásának terepe, célja pedig nem csupán a gazdaság működtetése. És csak a család és a munka után jön a gazdaság. (II. János Pál Laborem Exercens című enciklikájában utal a munka elsőségére a tőkével szemben.)

Az okosság után a második erény a bátorság vagy lelki erősség: azt jelenti, hogy valaki ki mer állni az igazság mellett, és ezért vállalja a konfliktusokat is, s ha szükséges, fellép a változtatásokért. Azonban csak módszer változhat, értékek nem, a teremtésből fakadó erkölcs mindig ugyanaz marad.

A harmadik erény a mértékletesség, amelyhez hozzátartozik a jóindulat és a nagylelkűség. Az ellen azonban, aki veszélyezteti a közjót, a hatalom eszközeivel is fel kell lépni (a szelíd Jézus is kiverte a kufárokat a templomból). A jó vezetőnek kordában kell tartania indulatait is, mert ha nem teszi, azok társadalmi indulatokat szítanak, amelyeket azonban nehéz megregulázni.

A negyedik erény az igazságosság. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell kapnia azt, ami jár neki – nem feltétlen a jog szerint, mert a jog sokszor nem felel meg az igazságosságnak. Az igazságosság fenntartása nem az egyház, hanem az állam feladata, hiszen az egyház nem épít külön társadalmat, viszont az egyház fenntartja a jogot, hogy megszólaljon, amikor sérülnek az etika alapvető elvei.

A társadalmi (nem pedig szociális) igazságosság nem személyes erény. A társadalmi igazságosság akkor valósul meg, ha a társadalmi viszonyok olyanok, hogy mindenki megkapja, ami jár neki. Fontos, hogy az egyház által hangoztatott olyan értékek, mint a szolidaritás és a szabadság, valamint a társadalmi szeretet harmóniában valósuljanak meg. Ez annyit tesz, hogy ha például segíteni akarunk valakin, a szolidaritást korlátozhatja a szubszidiaritás, azaz nem feltétlenül az a megoldás, ha pénzt adunk neki, hanem az, ha lehetőséget teremtünk a számára, hogy megoldja a problémáját. A béke pedig ezen erények gyakorlásának a gyümölcse.

Ezután Frivaldszky János, a PPKE-JÁK Jogbölcseleti Tanszékének oktatója tartott előadást a jó kormányzásról és a jó kormányzatról, mint a helyes közpolitika feltételrendszeréről.

Majd Mészáros József, a KDNP alelnöke, a BME Szociológiai Tanszékének oktatója következett, aki a jó kormányzás elvi és a társadalmi programok szelekciójának közigazgatási tapasztalatairól beszélt: létezik közjó, amelyet a megismerhető természetes rend szerint kell meghatározni. A közjót a természetjoggal lehet megalapozni. A tömegdemokrácia korában persze a közjó konfliktusba kerülhet a közakarattal – figyelmeztetett az előadó. Míg egy normális társadalom például a jövő számára halmozott fel, addig a mai társadalom a jövő nemzedékeinek erőforrásait szivattyúzza el.

Az államnak számos feladata van, például szuverén, szabályozó, gazdálkodó; viszont egyre több feladatot kénytelen magára vállalni: a hagyományos társadalmak szétesésével például az idősekről nem a nagycsalád, hanem a társadalombiztosítás gondoskodik. Az előadó megemlítette a családi adózás példáját. Jelenleg a fiatal, gyermekes pályakezdőket kirabolja az állam, holott őket kellene támogatni a leginkább. A jövedelem nélküli kisgyereknek például jegyet kell vennie, hogy utazzon, az nyugdíjas, akinek van jövedelme, viszont ingyen utazhat.



2010. május 28., péntek

A királyhágómelléki reformátusok üdvözlik a kettős állampolgárság törvényét



Közlemény

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2010. május 28-án tartott közgyűlése ünnepi határozatban örökíti meg a Magyar Parlament által 2010. május 26-án elfogadott törvényt, amely kettős-állampolgárságot biztosít a Kárpát-medencében élő magyarok számára.

A hála és köszönet mellett kifejezzük azon reményünket is, hogy végre megszakad az anyaországi, főleg baloldali politikusok által képviselt tartózkodó magatartás a leszakított területeken élő magyarokkal szemben. Reméljük, hogy többé nem fordul elő, hogy a szomszéd államok érzékenysége és főleg szeszélye befolyásolja a magyar nemzet egységtörekvését, annál is inkább, mivel ezek az országok már jóval korábban gondoskodtak a határaikon kívül rekedt nemzettársaikról. Nem vonjuk kétségbe sem a román, sem a szlovák kettős-állampolgárság létjogát, ugyanakkor követeljük, hogy a Magyar Országgyűlés által szentesített kettős-állampolgárságról szóló törvényt mindenki tartsa tiszteletben.

Elutasítunk minden olyan megszólalást, vagy szándékot, amely megfosztaná az anyaország területén kívül rekedt magyart az Európa Unióban természetesnek vett kettős-állampolgárság jogától.

Tiltakozunk a szlovák testvéreinket érő fenyegetés ellen, és tűrhetetlennek tartjuk a pénzbeli büntetésekkel, vagy a jelenlegi állampolgárságtól való megfosztást kilátásba helyező rendeletek foganatosítását.

Köszönetet mondunk a FIDESZ-KDNP koalíciónak, Orbán Viktor miniszterelnöknek és a mellettük nemzetmentő szolgálatot teljesítő testvéreinknek a határozottságot, amellyel pontot tettek az aggodalmakkal és félelmekkel kialakult helyzet végére.

Köszönetet mondunk a nemzetgyógyító határozatért, ugyanis ebből a helyzetből másként kezelhető a trianoni tragédia, a kommunizmus lelket megbénító tette vagy a 2005. december 5-i népszavazás gyászos eseménye. Köszönetet mondunk azoknak, akik a népszavazás alkalmával igennel szavaztak, és azóta is hordozták a nem-szavazatok gyalázatát.

Istennek hálatelt szívvel megköszönjük, hogy a sok próbatétel között élő magyaroknak világosságot adott, és kiutat mutatott. Imádságra szólítunk fel minden becsületes embert, hogy a megtett lépést újabb nemzeterősítő lépések kövessék.

Nagyvárad, 2010. május 28.


A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése

Csűry István
püspök

Kovács Zoltán
főgondnok




Koltay Gábor: Velünk élő Trianon (dok.film)


Velünk élő Trianon
DVD 1-4
dokumentumfilm-sorozat

Rendezte: Koltay Gábor

14 órás, 4 DVD lemezes, teljes változat

Idén élte meg jelenlegi állapotának 88 éves fennállását ez a csonka-Magyarország, mert különféle istentelen erők az első világháború végén úgy ítélték meg, hogy Mária Országa elpusztításra ítéltetett. Tévedtek. Jött egy ember akit a Jóisten ruházott fel azzal a tehetséggel, hogy Kormányzója legyen ennek a halálra ítélt országnak és újra felvirágoztassa azt. Újabb ördögi erők léptek ekkor működésbe és így jutottunk el a második világháborúig, onnan pedig a bolsevik terror legsötétebb pillanataiig. Minden negatívum alapja a magyar nemzet XX. századi történelmének ez a gyalázatos békének hazudott diktátuma, amelyet a mindenkori magyar nemzet nevében 2 senkiházi írt alá, és amelynek kitételei mára minden ország számára elfoszlottak. Új (fantom) államokat hoztak létre a Mária Országából kiszakított területeken, és egyedül itt, ebben a csonka-honban éltetik tovább és sulykolják belénk megmásíthatatlanságát. Koltay Gábor vállalkozott arra, hogy egy óriási alkotás keretein belül minden lehetőséget megvizsgálva körbejárja a Trianoni kérdéskört, és ezt 14 részes sorozat formájában bemutatják majd a köztelevízióban. Abban a köztelevízióban amely minden adófizető pénzén működik, tehát minden olyan ember pénzén akit személyében érint ez a kérdés. 1920-ban minden 3.-ik magyart érintette Trianon. Ez ma sincsen másként. El kell felejteni azt az ostoba kommunista hozzáállást, hogy amiről nem beszélünk az nincs. Beszélni kell Trianonról (is). És ennek a legjobb módja Koltay Gábor 14 órás gigászi sorozata, a Velünk élő Trianon.

DVD 1 (3,28 GB)

password: kgb-site.net


DVD 2 (3,21 GB)

password: kgb-site.net


DVD 3 (3,22 GB)

password: kgb-site.net


DVD 4 (3,73 GB)

password: kgb-site.net


Koltay Gábor: Trianon (dok.film)


Trianon
dokumentumfilm
(2005)

Rendezte: Koltay Gábor

rövidített, 2 órás változat

Az 1939-45-ös II. világháborút követő 60 esztendő óta Koltay Gábor alkotása az első mozifilm, amely Trianonnal, annak következményeivel és máig tartó hatásával foglalkozik.

1920. június 4-én délután fél 5-kor az 1914-1918-as I. világháborút lezáró Párizs melletti, Versailles-i békerendszer részeként a kis-Trianon elnevezésű palotában írták alá a Magyarország jelentős megcsonkítását engedélyező, trianoni "békeszerződést".

A XX. században ránk zúduló csapások sorát a Versailles-i trianoni békediktátumtól szoktuk számítani. A két világháború között a magyar társadalom a békés revízióban reménykedett, amelynek érdekében sokoldalú kulturális-szellemi fejlődés következett be. A II. világháborút követően, 1947-ben Párizsban a nagyhatalmak újra megerősítették a trianoni döntéseket.

A XXI. század elején vajon miért nem lehet a több mint nyolcvan éve tartó trianoni folyamat tényeit a valóságnak megfelelően feltárni és a magyar közvélemény, valamint a világ tudomására hozni? Milyen lehetősége van egy kis országnak arra, hogy a trianoni és párizsi döntéseket szentesítő nagyhatalmak által meghatározott mai globális világ és európai egyesülési tendenciák közepette érdekeit érvényesítse és gondoskodjon a világ szétszóródott magyarságáról, valamint korszerű válaszokat fogalmazzon meg a trianoni trauma XXI. századi kezelésére?

Koltay Gábor dokumentumfilmjében jeles, tudós emberekkel és közéleti személyiségekkel, így Csurka Istvánnal, Duray Miklóssal, Fejtő Ferenccel, Glatz Ferenccel, Nemeskürty Istvánnal, Pozsgay Imrével, Raffay Ernővel és Tőkés Lászlóval beszélget, valamint költők, írók gondolatainak segítségével az érzelmekre is ható módon megrázó erővel és szokatlan őszinteséggel, szenvedélyesen hangsúlyozza, hogy a trianoni folyamatról minden körülmények között beszélni kell.

690 MB AVI letöltése:

password: linkvadaszok.hu


A Trianon szindróma (dok.film)


A Trianon szindróma

magyar dokumentumfilm sorozat
2008

rendező: Szakály István
operatőr: Varró Gábor
szerkesztő: Szakály István
főszerkesztő: Sipos Pál


1920. június 4-én Párizsban, a versailles-i kastély parkjában álló Nagy - Trianon palota dísztermében írta alá a magyar kormányküldöttség az első világháborút lezáró és egyben a történelmi Magyarország megszűnését is jelentő békeszerződést. Az ország területe 283 ezer helyett 93 ezer négyzetkilométerre, lakosainak száma pedig 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Mi vezetett, mi vezethetett el idáig? Mi lehetett, mi volt az a "bűn", amelyre ilyen súlyos "büntetés" volt a válasz?

A filmben szereplő történészek:

Catherine Horel – Franciaország
Eva Irmanová – Csehország
Francois Boulet – Franciaország
Hornyák Árpád
Horst Haselsteiner – Ausztria
John C. Swanson – USA
Margaret MacMillan - Kanada
Ormos Mária
Paul Gradvohl – Franciaország
Peter Haslinger – Németország
Romsics Ignác
Szarka László
Traian Sandu – Franciaország
Zeidler Miklós

2010. május 27., csütörtök

Reformátusok a kegyelem trónusánál

A Generális Konvent Liturgiai Bizottsága közös gondolkodásra hív minden olyan református egyháztagot és testületet akinek, és amelynek fontos az istentisztelet ügye. Reformátusok a kegyelem trónusánál– A magyar református istentisztelet megújulásának teológiai alapelvei címmel egy kiadvány jelentetett meg a Magyarországi Református Egyház. Az a céljuk ezzel a kiadvánnyal, hogy az egyházi közbeszéd tárgyává tegyék az istentisztelet megújításának és megújulásának kérdését. A Generális Konvent Liturgiai Bizottsága teológiai felelősséggel gondolta át, fogalmazta meg és adja közre azokat az alapelveket, amelyek azonos irányba terelhetik a liturgiai elvárásokat, és közös elvi kiindulási pontjai lehetnek a készülő Liturgiai Példatárnak. (reformatus.hu)


http://reformatus.hu/images/stories/MRE/cikkek/2010majus/gk/reformatusok_rgb_mid.jpg

Reformátusok a kegyelem trónusánál
A magyar református istentisztelet megújulásának teológiai alapelvei

(589 KB PDF)


Hírek a Generális Konvent üléséről

Hírek a Generális Konvent üléséről

Először lesz közös költségvetése a Magyar Református Egyháznak - összefoglaló a délelőtti eseményekről
Konvent: liturgia, alkotmány és megemlékezés - összefoglaló a délutáni eseményekről
A hit erejével elhordozni, de nem elfelejteni - A Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent Nyilatkozata a trianoni döntés 90. évfordulóján
Szlovák–magyar két jóbarát? - interjú Marian Hamari szlovák püspökhelyettessel
Reformátusok a kegyelem trónusánál - közös gondolkodás az istentiszteletről




Magyar verbita misszionárius a Fülöp-szigeteken

Ázsia üzeni, a rossz helyett örömhír kell
A verbita misszionárius is megtanulta a derűs életet

http://www.magyarhirlap.hu/images/mh_logo.png

Magyar Hírlap
Szerdahelyi Csongor
2010-05-26

Lányi Béla verbita szerzetes testvér, aki civilben építészmérnök, három éve a Fülöp-szigeteken misszioná­rius. Először most tavasszal volt itthon szabadságon. Élményeiről, tapasztalatairól kérdeztük.


http://www.magyarhirlap.hu/images/ups/65/65905.jpg


– Otthon érzi már magát a távoli országban?

– Igen, és remélem, hogy végleg ott is maradhatok. Egy misszionárius sorsa az, hogy ahol dolgozik, azok között az emberek között találja meg az élete értelmét és célját.

– A Fülöp-szigeteken mi a munkája?

– Két fő feladatom van. Az egyik a Cebu szigetén a verbiták által vezetett egyetem építészeti karán való oktatás, a másik pedig, hogy prefektus vagyok a város verbita szemináriu­mában, ahol nem papokat képzünk, hanem szerzetes testvéreket, amilyen én is vagyok. A Fülöp-szigeteken sok a papi és szerzetesi hivatás. Ezzel kapcsolatosan különböző szociális munkákat is végzünk, ugyanis szeretnénk megtanítani a szeminaristákat arra, hogy a verbita szerzetes szociális gondolkodású ember. Továbbá a hivatásgondozásba is besegítek.

– Európából érkezve nem lehetett könnyű megszokni az ottani időjárást.

– Viszonylag könnyen megszoktam. Állandóan meleg van, és párás a levegő. De jobban viselem az extrém hőmérsékletet, mint az itthoni nyálkás, latyakos 0–10 Celsius-fok körüli időt. Amikor az orosz télben kellett dolgozni, akkor is jól éreztem magam, illetve a cebui párás meleg levegőt is szeretem.

– Milyen az élet, az emberek?

– Érdekes világ. Angolul van kiírva minden, és a legtöbben beszélik ezt a nyelvet, az ételek között sok az európai, ami a spanyol gyarmatosítás öröksége. Először úgy érzi magát az ember, mintha Európában vagy Amerikában lenne. Aztán veszi észre, hogy ázsiai emberek vannak körülötte amerikai mázzal. Azért, mert ők tényleg ázsiaiak, a gondolkodásuk más, mint a mienk. Ez a nagyobb kihívás, nem az étel. Amikor az ember ezt megszokja, akkor érezi, hogy rendkívül szeretetreméltók, kedvesek, értelmesek, szorgalmasak az ottani emberek. Azonban ehhez az is szükséges, hogy az ember elfogadja őket, és próbáljon tanulni tőlük.

– Mit lehet tőlük tanulni?

– Az ázsiai gondolkodás olyasmi, amire az egyháznak ma szüksége van. Az ottani ember pozitív értékszemléletre, harmóniára törekszik. Magyarországon mindenki mindenkivel vitatkozik, rengeteg negatív dolog van. A szentbeszédekben az árulásról van szó, az újságokban az ellenségkeresésről. A filippínók gondolkodása pozitív, ők azt keresik, ami a jó. Meg vannak győződve arról, hogy a negatív dolgok emlegetése nemcsak azok számára káros, akikről ezt mondják, hanem azoknak is, aki ezeket emlegetik. Ez Ázsia üzenete.

– Optimisták a filippínók?

– A három év alatt egyetlen pesszimista emberrel nem találkoztam. Megkérdezték a filippínókat, hogy az idei év jobb lesz-e, mint az előző. Gondolkodás nélkül majdnem mindenki azt mondta, hogy sokkal jobb lesz. Optimizmussal tekintenek az egyház jövőjére is. Ezt az optimizmust át lehet venni, meg lehet tanulni Ázsiától.

– A Fülöp-szigetek a világ negyedik legnépesebb katolikus országa. Miért van szükség ott misszio­náriusokra?

– Az üzleti élet törvényszerűsége, hogy az üzletember oda megy valamit eladni, ahol van rá kereslet. A Fülöp-szigeteken nagyon nagy a vallás iránti érdeklődés. Ha az ember a statisztikákat nézi, hogy hány pap van, és milyen az utánpótlás, akkor a cebui főegyházmegyében semmi esetre sem lehet problémákról beszélni. Többen jelentkeznek papnak, mint amennyit föl lehet venni. Viszont olyan nagy a vallás iránti érdeklődés, hogy azt nem lehet kielégíteni még így sem. Ezért fontos elmenni olyan helyre, ahol az emberek éhezik és szomjazzák Krisztust. Ezenkívül az európai kereszténységnek is fontos, hogy megoszthatjuk velük azt a tapasztalatot: mit jelent misszionáriusnak, szerzetesnek lenni.

– Az európai értelemben vett vallási közömbösség vagy az egyházzal szembeni ellenséges hozzáállás nem jellemző a világnak azon a részén?

– A vallás természetes módon hozzá tartozik a filippínó ember életéhez, a legtöbben járnak templomba. Azonban ott is vannak problémák. Pél­dául a szegények körében súlyos gondot jelent az egyházi házasság, mert nincs módjuk olyan fényes lakodalmat tartani, amilyet szeretnének, és inkább nem házasodnak. Az egyház ezen úgy próbál segíteni, hogy bevezették a csoportos esküvőt. Sok pár egyszerre köt házasságot, és a pap nem kér stóladíjat, nincs kötelezettség, hogy meg kell hívni a rokonokat, ismerősöket, tehát csendben lemegy az egész. Például van olyan, hogy a hajnali fél 6-os misén van az esküvő. Európaiként ezt nem értettem, de aztán megmagyarázták, hogy ez egészen természetes, mert utána mindenki mehet dolgozni, és senki sem várja el, hogy nagy vacsorát adjanak neki.

– A szegények, az utcagyerekek között is dolgoznak a verbiták?

– Igen. Én szombaton délelőtt tanítom a gazdagok gyerekeit az egyetemen, délután pedig a legszegényebbekkel vagyok együtt. Ezzel kapcsolatban szeretném megköszönni, hogy magyar jótevők jelentős mértékben járultak hozzá a szociális munkánkhoz. Az egyetemet nem kell támogatni, mert ott a tandíjakból összejön mindaz, amire szükség van a működéshez. A szociális munka viszont olyasmi, amihez az ottani gazdagok nem szívesen járulnak hozzá.

– II. János Pál pápa mondta, hogy a 21. század Ázsia százada lesz katolikus szempontból. Érezni ezt a Fülöp-szigeteken?

– Gazdasági szempontból is igaz ez. Ha megnézzük a legfontosabb hírmagazinokat – Newsweek, Times –, nagyon sokat foglalkoznak Ázsiával. Gondolom, hogy egyházi téren is így lesz. A verbita rendben filippínó az általános rendfőnök, és valószínűleg a következő általános rendi gyűlés 2012-ben szintén valahol Ázsiában lesz, nem Rómában. A verbita hivatások döntő többsége ugyanis ma éppen Ázsiában születik.