2012. május 30., szerda

Csűry István református püspök üzenete a közelgő helyhatósági választások alkalmára


Pásztori üzenet
a közelgő helyhatósági választások alkalmára

„… összegyűjti a szétszóródott nemzetet.” (Zsolt. 147,2)

Kedves Testvéreim!

A 147. zsoltár arról szól, hogy egyedül Isten tud a jelenben rendet, a jövőben biztonságot teremteni a kiválasztottak életében. A zsoltáros felismerése máig érvényes. Ha valaki a rendet és a biztonságot életelemeként kívánja, akkor azt ma is Istentől remélheti.

A zsoltár a babiloni fogság idején keletkezett. Keservesen állapítja meg, hogy a nép korábban lelkileg zilálódott szét, majd a rabság fizikailag is szétverte. A szétszóródott nemzet erkölcsileg a lehető legmélyebbre került. Más körülmények között, de hasonló helyzetben élünk és szenvedünk. Nehezen akarjuk beismerni, hogy mi „eredményesen” csak szétszóródni tudtunk ellenségeink örömére. A szétszórók könnyű prédát találtak bennünk!

Olykor felismeri őshonos kisebbségünk a veszedelem eddigi sebeit, de a gyógyításra még nem talált megbízható módszert. A megtört szív, a széttöredezett közösség még nem talált mindenki által elfogadható irányadó életmód-meghatározókra, akiket érdemes követni. Ha van is többség a kisebbségben, sokan akadnak, akik tekintélyrombolással csökkentik az esélyeket. Erdélyi magyarságunk kisebbsége is rendelkezik jeles személyiségekkel, de értékhordozásuk egyelőre saját körön belülre szorult állapotban maradt. A fel-felröppenő elvek az összefogásról, a koalíciós közeledésekről, az elodázhatatlan összetartásról mindeddig a tervezés szintjén rekedtek meg. Lehet olyan érzésünk is, hogy ezeket az elveket komolyan senki sem vette. Emlegették, hogy pártkatonákat és szavazatokat gyűjtsenek.

Elszomorítónak, ugyanakkor elgondolkodtatónak tartom, hogy őshonos kisebbségi állapotunkban a belső küzdelmek a legnagyobb szinteket érték el, miközben kevesen maradtak, akik az ország többségének pártjaival veszik fel a viadalt. Könnyebb magyarul a magyart szapulni, de a magyarságunk szétszóródását ez a viselkedés csak továbbmélyíti. Kimondottan üdvözlésre méltó Magyarország miniszterelnökének közelmúltbeli megszólalása az erdélyi magyarok közösségének megóvása ügyében. Kár, hogy az akkori megszólalást néhány nap elteltével sokan elfelejtették.

Ilyen nehéz helyzetben is azt kell látnunk, hogy Isten most sem hagyott el bennünket. A zsoltár ígérete igaz: összegyűjtöm! Lebegjen szemünk előtt ez a gondolat. Menjünk el szavazni, azzal a várakozással, hogy az eredmény megmutatja az erővonalat, amit felismerhetünk és követhetünk. Ahhoz, hogy minél határozottabban jelentkezzen az eredmény, ahhoz mindenkinek le kell tennie a voksát. Ne legyen meghátráltató erő, visszatántorító hatalom. Isten megmutatja a követhetőt, és reménység szerint az összegyűjtő egyéneket és közösségeket. Lesznek polgármestereink, tanácsosaink, lesz magyar közképviselet. A feladat kettős: most megmutatkoznak az összegyűjtő erők, majd ezek összegyűjtésből naponta fognak vizsgázni.

Testvéreim! Az idei választásoknak elsősorban önmagunkra nézve van tétje. A magyarság tekintetében arról van szó, hogy számottevő része maradtunk-e az országnak, amelyben élünk. Településeink tekintetében lényeges marad, hogy beleszólhatunk-e környezetünk saját ízlésünk szerint való alakításába. Egyéni sorsunk szerint válaszra vár, hogy számtalan kudarc és félrevezetés után, tudunk-e felelősséggel dönteni.

Erre csak akkor adunk helyes választ, ha elmegyünk szavazni, és határozottan felvállaljuk véleményünket és önmagunkat. Legyünk bátrak!

Nagyvárad, 2012. május 29.

A békesség kötelékében,

Csűry István
püspök

Nincsenek megjegyzések: