2015. november 13., péntek

50 éve hunyt el Fekete János ref. lelkész, politikai elítélt

„A reménységben örvendezők legyetek

50 éve hunyt el Fekete János ref. lelkész, politikai elítélt



Az erdélyi ’56-os perek

Az 1956-os magyar forradalmat követően, azt ürügyként használva a román kommunista hatalom koncepciós perek sorát indította a forradalommal szimpatizáló, szervezkedő vagy rendszerellenes erdélyi magyarokkal szemben is.

A négy legnagyobb „hazaárulási per”: a Sass Kálmán mártír ref. lelkészhez kötődő „érmihályfalvi csoport” pere (2 kivégzés); a Szoboszlay Aladár kat. plébános által képviselt „Szoboszlay-per” (10 kivégzés); a Dobai István jogász nevével fémjelzett „ENSZ-memorandum”-per; „Fodor Pál baráti körének” pere, melyben Csiha Kálmán későbbi ref. püspököt is elítélték.

Az erdélyi magyar politikai perek, valamint a neoprotestáns felekezeteket, Jehova tanúit, a román ortodox „Oastea Domnului” közösséget is érintő perek sorából nem szabad elfelednünk a ref. egyházon belüli Bethánia-mozgalom (CE-közösség) tagjait ért üldöztetést sem.



Az erdélyi CE-Szövetség

A 19. század végén hitújító és missziós céllal, az ébredési és kegyességi mozgalmak örököseként létrejövő CE-Szövetségek (Christian Endeavour – Krisztusi Törekvés; Pro Christo et Ecclesia – Krisztusért és Egyházért) sorában Magyarországon is megalakul (1903) „Bethánia Egylet” néven a CE-szövetség, id. Szabó Aladár bp-i és Kecskeméthy István kvári teol. tanárok vezetésével. Az erdélyi szövetség 1918-tól az Evangéliumi Munkások Erdélyi Szövetsége, 1931-től CE-Szövetség néven működik.

Az első és legerősebb szövetségek Zilahon, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon alakultak meg. A szövetség a bel- és külmissziós munka, az iratterjesztés, az evangélizáció, illetve vasárnapi iskolák, csendes napok, konferenciák megtartása révén végezte hitújító munkáját a ref. egyház keretén belül, tagjai és szimpatizánsai között lelkészek, presbiterek, egyháztagok voltak.

1947-ben a román állam a CE-Szövetséget és minden egyesület munkáját betiltja, így az mozgalomként illegálisan működik 1990-ig. Tagjait a kommunista államhatalom az 50-es évektől kezdve gyanakvással figyelte, az egyleti tevékenységet államellenes szervezkedésnek, az állami kultúrpolitika szabotálásának minősítette. 


A bethanista-perek

1958 áprilisa és augusztusa között a Bethánia-mozgalom tagjait, az ún. „bethanistákat” három csoportban tartóztatják le, majd ítélik el 5‑22 évre. Volt köztük 7 ref. lelkész és 13 világi: presbiter, diakonissza, tisztviselő, egyszerű egyháztag.

A székelyföldi csoport („Bakó Pál és csoportja”) 5 elítéltje között 3 lelkész (Lőrincz János, Szőke László, Fekete János); a nagyváradi csoport 8 elítéltje között 4 lelkész (Dési Zoltán, Karczagi Sándor, Szilágyi Sándor, Visky Ferenc) volt; a zilahi csoport 8 tagja nem-lelkészi volt. A zilahiak peréhez csatolták a helyi, rosszindulatú feljelentés alapján elítélt szilágyzoványi lelkész, Antal Sándor perét is. Mind 1964-ben kegyelemben részesülve szabadultak. 


Fekete János (1904‑1965)

Fekete János 1904. júl. 1-én született Székelykakasdon Fekete Zsigmond kántortanító és Pethő Anna fiaként. A székelykakasdi és nyárádkarácsonyfalvi nevelkedést követően a nagyenyedi és marosvásárhelyi ref. gimnáziumban folytatja tanulmányait; a kolozsvári ref. teológiát 1928-ban végzi el. Segédlelkész Marosvásárhelyen (1928‑30), lelkész Felsősófalván (1930‑34) és Nyárádkarácsonyfalván (1934‑58). Aktív missziói tevékenységet folytat: ifjúsági, népművelő, belmissziós, bibliaköri rendezvényeket szervez; a falu fejlődését mozdítja elő. Fodor Piroskával kötött házasságából (1931. febr. 24.) három gyermek született: Imola (1931); Zsolt (1935) és János (1942). 


Tiltott egyleti tevékenységéért 1958-ban őt is letartóztatták. Nyárádkarácsonyfalvára éppen pünkösdkor jöttek őt letartóztatni, s mivel éppen temetés volt a faluban, a botrány elkerülése végett másnapra hívatták be a marosvásárhelyi Szekuritátéra, ahol le is tartóztatták (máj. 29.). A koncepciós perben 10 évre ítélték, 1959-től a szamosújvári börtönben raboskodott. Itt földszinti ágya lett a titokban megtartott istentiszteletek számára a „gyülekezeti terem”; a fiatalabb lelkészeknek lelki atyjává vált; megőrzött jókedélyűségével, humorával is lelkigondozott. 

Gyenge egészségi állapota miatt a börtönben nem dolgozhatott, így csomagot vagy levelet sem kaphatott, családjával nem tudott kapcsolatot tartani. A vele együtt 1964-ben szabadult rabtársai közül ő élt a legrövidebb ideig, sem lelkészi állást, sem nyugdíjat nem kapott, másfél év után, 1965. nov. 20-án hunyt el Marosvásárhelyen.

Oroszi Kálmán

[Köszönet a családnak az életrajzi adatokért és a fényképekért.]

Nincsenek megjegyzések: